2014. június 3., kedd

Eternity Love [2]

                      ~Yuna~
            *Egy héttel később*
Több nyelves magán tanár ként, még tolmács is vagyok, így most kaptam egy levelet a munkaadó cégtől, hogy mennem kell egy kiadóhoz, japánt tanítan. Persze csak pár mondatot, és pár hétig fordítani is kell nekik.
Beleegyeztem, hisz most úgy sincs annyi dolgom, és a diákjaim is már levizsgáztak, így már azok sincsenek.
Megadtam a taxisnak a címet, pontosabban csak a papírt adtam oda, mert épp a főnökkel civakodtam.
Fél óra múlva már intet a taxis, hogy megjöttünk, fizettem és már szálltam is ki.
-Leteszlek! - mondtam a főnöknek, és leraktam. Idegesen dobtam bele a telefont a táskámba, és mentem be. A recepción kaptam irányt merre menjek, aztán már mentem is. Egyik falon ki volt rakva, hogy: Jellyfish.
Hallottam már róla. Vagyis gondolom, mert ismerős volt. Bekopogtam a megadott ajtón, és egy férfi jött ki, mondta, hogy Ő a menedzser majd bevezetett.
-Fiúk! - kiabál a mellettem lévő pasi, azt hittem ott szakad ki a dobhártyám menten.
Hat fiú sorakozott fel előttünk, és kettő belőle szörnyen ismerős volt.
Ám amikor arcon csapott a felismerés, azt hittem ott pisilem össze magam!
Egyik akit kinéztem a múltkor a klubban, másik pedig akivel lefeküdtem. Sajnos, ők is felismertek. Ilyenkor átkozom magam, hogy miért nincs egy ikrem, akire foghatok mindent, mert egy rossz előéletű tesó. Egyik lábomról a másikra álltam amíg a menedzser elmondja, miért is vagyok itt.
-Szia! Én vagyok a leader, N-nek vagy Hakyeon-nak is hívhatsz, Hongbin, Ravi, Ken, Leo, és Hyuk. - mindenkire rá mutatott, amikor mondta a neveket. Ken olyan vigyorral nézett rám, hogy azt hittem körbe éri a fejét a szája.
-Un moment por favor! - emelem fel a kezem és megfordulok, jól elszidom magam kilenc féle nyelven, közben a táskámba túrok, hogy bevegyek egy szem fájdalom csillapítót, kicsit begörcsölt a fejem. Miután lenyugodtam, megfordultam. -Sziasztok! - hajolok meg. -A nevem Alexa Meyer, de itt Koreában Soyunnak esetleg Yunának hívnak. Bármely név jó, mivel így könnyebb engem megszólítani. Összesen 14 nyelven beszélek anyanyelvi szinten, és ez is a munkám. Tolmács és tanár vagyok. És nem, nem amerikai vagyok, hanem európa melletti kis országból jöttem. De ez gondolom lényegtelen. Remélem nem lesz gond, és meg fogjuk érteni egymást. - mondtam nyugodtan.
-Akkor először ismerkedjetek meg, utána jöhet a tanulás, holnap videó felvétel. - mondja a menedzser mellettem.
-Ez nagyszerű lenne. - mondja a leader.
Menedzser bólint, engem itthagy, leader leültet, és mindenki a földre ülve kérdezni kezd. Kicsit zavarban vagyok a két fiú miatt, mert az egyik folyton vigyorogva néz, másik pedig csak hallgat és ül. Furák.
Amit csak kérdeztek, mindenre válaszoltam, végül megunták, és ketten elmentek kaját venni, ezt Ken kihasználva azonnal elém állt.
-Túl hamar léptél le múltkor. Még a számod se hagytad meg. - mondja. Kicsit lehajol hozzám és félre billenti a fejét, rám mosolyog.
-Felesleges lett volna. - sóhajtok, és felállok.
Kiegyenesedik és meglepődik.
-Miért? - lép közelebb.
-Mert nem vettem volna fel, vagy max kamu számot adok meg. Egy éjszaka volt Ken! Egy! - mutatom neki, aztán otthagytam a meglepett fiút, és távoztam... volna, ha nem jön utánam, és smárol le a folyosón. Kábán néztem rá a csók után, ő pedig csak mosolygott.
-De én akarok ismétlést! - mondja.
-Nem egy lejátszó vagyok, akin ismétlés gomb van... - kezdtem volna szidni, de most is az ajkaimra hajolt. -Te hülye vagy! - sipitozok eltolva őt.
-Tudom, de megvan a mobilod! - lép hármat hátra. Lefagyva nézem, aztán felturtam a táskát, és nem volt benne a mobilom.
-Adod vissza? - lépek hozzá, de hátrálni kezd. -Kérlek! - nyújtom a kezem. Nem akarok fogócskázni vele. Gyorsan bepötyög valamit, aztán megszólal egy másik mobil, és kiveszi a pulcsija zsebéből. Enyémet pedig maga fölött lóbálja és hátrálni kezd.
-Ha kell, vedd el. - vigyorogva néz rám. Felsóhajtok. Ha nem lenne fontos ez a telefon, a sok szám miatt, akkor hagynám, de így inkább megszerzem. Hirtelen tol be egy ajtón, én pedig először azt se tudom mi van.
Nyakam veszi célba hátulról, ami a gyengém, így megfordulva nyakát átkarolva csókolom meg.
        ###############
Ruhám igazgatva megyek a tükörhöz, hogy rendbe szedjem magam, és a szerte-szét túrt hajam. Ken még kicsit relaxál a wc lehajtott tetején, aztán feláll, és ő is kezdi rendbe szedni magát. Kidobja a használt óvszert, amit a táskámból vett ki, és jön kezet mosni. Frissítem a sminkem, kicsit felturom a hajam, hogy ne csak borzos legyen, aztán felkapom a táskám.
-Hová sietsz? - fogja meg a karom és visszahúz.
-Még van dolgom. - nézek rá.
-Mondanám, hogy holnap rá érsz e, de sajnos Én nem érek rá. - maga elé állít, mert neki dőlt a pultnak. Eltolja az egyik hajtincsem, és hozzám hajol.
-Á-á! - tolom vissza. -Nincs repeta! Szia Ken! - el lépek tőle és távozom. Nagyon meleg van kint, látszik, hogy jön a nyár, még jó, hogy ruhát vettem fel. Így nem sülök meg mint egy pisztráng a sütőben.
Elmentem a kedvenc kávézómba, vettem egy tejes kávét, és hátul kint a teraszon leültem. Jól esett ahogy a Nap sugarai, simogatták az arcom, és enyhén fújdogál a szél.
Persze töretlen nyugalmamat a telefonom zavarta meg. Sms jött:  "Kiszívtad a nyakam! Kapom is miatta az oltásokat! :D De megérte."
Elkuncogom magam.
"Nem vagyok veszett, hogy oltogassanak! Amúgy nem gondoltam, hogy azonnal zaklatsz amint távol leszek tőled."
-Soyun? - hallottam egy ismeretlen hangot. Felnéztem, és Leo állt előttem.
-Leo, igaz? Ülj le nyugodtan ha akarsz. - mosolyogva nézek rá, mire bólint, és leül.
-Hogy hogy itt vagy? - kérdi.
-Ez a kevenc kávézóm. - mosolygok.
Jó órát beszélhetünk, majd csengetnek neki, hogy mennie kell, így a kávézó előtt én jobbra, Ő balra indul. Nagyon aranyos ember, remélem jól kijövök majd vele, meg a többi fiúval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése